3. Fejezet
Az ismerős ismeretlen
Sűrű erdő fái közül egy ismeretlen alak kezdett kirajzolódni. Megrémültem.
- Hogy lehettem akkora hülye, hogy kimerészkedtem ide!– ordibáltam magamban. – Ezt biztos nem úszom meg épp bőrrel!
Ijedtem meredtem magam elé, éreztem, ahogy a félelem felkúszik a gerincemen. Teljesen bepánikoltam, a lábaim szinte gyökeret eresztettek. Tudom, hogy legalább megpróbálhattam volna elmenekülni, de abban a pillanatban csak egyetlen dolgot tudtam tenni: Állni és várni.
Az idegen kiért az erdőből, az ismeretlen alak ismerőssé vált, felismertem benne azt a látogatót, aki reggel tört be hozzánk. Ahogy megpillantottam az arcát hirtelen nyugalom áradt szét bennem, mintha tudtam volna, hogy nem eshet bántódásom.
Hirtelen mintha minden félelem elpárolgott volna, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a lábaim elkezdtek az idegen felé vinni. Pár lépéssel előtte álltam meg. Fürkésző tekintettel figyeltem arcának minden egyes rezdülését. Végül a reggeli betörőnk megszólalt.
- Sajnálom, hogyha reggel rád ijesztettem, nem számítottam arra, hogy lesz még valaki a házban az őrzőn kívül. – mondta az őrző szót különösen kiemelve.
- Se-semmi baj! – nyögtem ki. – Nem ijesztettél meg. –mondtam most már kicsit magabiztosabban.
- Hát én nem úgy láttam. – válaszolt gúnyosan. Mit sem törődve az előbbi megjegyzésével így szóltam:
- Én Candra vagyok. Téged, hogy hívnak?
- Az nem számít, csak azért jöttem, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem reggel. – mondta érzéketlenül.
- Nem engedem! – válaszoltam olyan magabiztosan, hogy még engem is meglepett. A névtelen látogató arcán is észrevehető volt, hogy erre nem számított.
- Nem kell engedélyt adnod rá! – mondta felsőbbrendű hangon, majd elindult a bejárat felé embert meghazudtoló gyorsasággal.
- Tehát Marie-nak tényleg igaza volt. Vámpír! - gondoltam magamban. Berohantam a házba, hogy valahogy leállítsam a „vendégünket”. Ő már az emeletről trappolt le.
- Ezt mégis, hogy képzeled? – tettem fel a legelső kérdést, ami eszembe jutott. – Nem törhetsz be és kutathatod át csak úgy a házat!
- Miért ne tehetném? Az őrzők talán tisztább játékokat játszanak? – fakadt ki – Szerinted az tisztességes, hogy az őrzők minden ok nélkül kiirtják a családomat? – mondta szinte már üvöltve.
Azt hittem, hogy ez nem fog megtörténni, de megsajnáltam az előttem álló vámpírt. Az emberi reflexeim működésbe akartak lépni, hogy megöleljem a névtelen vámpírt. Testem automatikusan indult el felé. A vámpír hátrált egy lépést, és kérdőn nézett rám.
- Sajnálom! – nyögtem ki idegesen majd a hajamba túrtam, hogy leplezzem szégyenemet. Hirtelen úgy éreztem mintha neki is jól esett volna ez a gesztus, de aztán újból előjött a vámpír énje.
- Mondd, meg hol van a napló! – mondta ellent nem mondást tűrő hangon.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz! – próbáltam tettetni a hülyét.
- Tudom, hogy tudod! Nem kérnék ilyet egy ismeretlentől, ha nem lenne életbevágóan fontos!- mondta olyan hangon, amitől a gyomrom furcsa tüneteket produkált.
- Rendben, segítek. – válaszoltam. – Csak áruld el miért olyan fontos ez a könyv!
- Napló. – javított ki.
- Rendben, NAPLÓ! – ejtettem ki minden egyes betűt szépen artikulálva. – Akkor elmondanád? – tudakoltam.
- A szövetség naplójában több évszázad titkai vannak leírva, ha megszerezném, talán sikerülne az őrzőket megállítani, mielőtt minden ártatlant elpusztítanak.
- És te ártatlan vagy? – kérdeztem a legfontosabb kérdést.
- Igen, az vagyok! – jelentette ki. – Én és testvéreim nem követtünk el semmit, ami miatt nekünk is bűnhődni kéne. Nem ölünk embereket! – magyarázta. – Nem kell félned tőlünk! – mondta.
- Eddig se féltem tőled. – válaszoltam félszegen, vámpírom pedig elmosolyodott. Vártam, hogy hosszú szemfogai kivillanjanak, de nem láttam semmit.
- Úgy látszik a horrorfilmek rendezői egy kicsit felturbózták a vámpír image-t. – jelentettem ki magamban.
Eszmefuttatásomból egy ismerős hang rántott vissza.
- Cannie megjöttem! – kiáltotta nagynénim a konyhából.
- Azt hiszem jobb lesz, ha eltűnsz! – mondta szinte pánikolva. – A szobám fenn van az emeleten balra a második ajtó, ott elbújhatsz. – igazítottam útba. A még mindig névtelen vámpír egy szempillantás alatt eltűnt. Ekkor Marie toppant be a nappaliba.
- Szia, Marie!Hogy ment? – kérdeztem, közben pedig reménykedtem, hogy nem járt sikerrel.
- Nem találtam semmit, lehet, hogy az a vámpír csak átutazóban volt és véletlenül tört be épp az én házamba. – jelentette ki. – A háziőrizetnek vége! – mondta boldogan.
- Ha tudná, hogy én már az első percekben megszegtem az ígéretemet biztos kitekerné a nyakam – gondoltam, így inkább nem szóltam semmit és felballagtam a szobámba.
Az ismerős ismeretlen már a szobámban volt és az egyik könyvemet lapozgatta.
- Azt hittem már sose érsz fel. – gúnyolódott.
- Nem mindenkinek vannak vámpírképességei! – vágtam vissza.
- Ebben igazad van. – vágta rá. Nem értettem, hogy lett ilyen hirtelen ennyire barátságos, de én ennek csak örülni tudtam. - Bármi is ez a hirtelen jókedv remélem, nem tűnik el! – reménykedtem.
- Mennem kell már biztos aggódnak értem. Megkaphatom a naplót? – kérdezte.
Nem tudom, hogy miért bíztam meg benne ennyire, de odaadtam neki a naplót. Kivettem a párnám alól a kissé megviselt bőrkötéses könyvet és a kézébe nyomtam. Egy köszönöm kíséretében rám villantotta mosolyát, és már az ablak felé lépdelt. Tudtam mire készül, de addig nem akartam elengedni ameddig nem tudtam meg a névét. Megragadtam a karját.
Zöld szemei rám fókuszáltak. Nem értette mit szeretnék tőle.
- Megmondanád, hogy hívnak? – kérdeztem miután sikerült abbahagynom a szemei bámulását.
- William. – válaszolt végre a kérdésemre, majd kinyitotta az ablakot és kiugrott rajta. Hiába próbáltam a szemeimmel követni merre megy, olyan gyors volt hogy, pár másodperc alatt eltűnt a szemeim elől.
Éreztem. hogy nem ez az utolsó találkozásunk, de nem sejtettem, hogy ilyen hamar újra látom.
5 megjegyzés:
szia....oszinten en egy twilight rajongo vagyok es eddig nem is olvastam masrol de viszon meg kell dicserjelek,mert nekem nagyon is tetszik a te torid is.....remelem hammar fojtatod .....
köszönöm a dícséretet,próbálok minnél előbb frissíteni:)
Szia!
Hát, sajnálom, hogy az eredetileg elkezdett sztorit nem folytatod...
De ez is jó, bár nekem kicsit fura ez az "irtsuk a vámpírokat és a vérfarkasokat" téma.
Amivel megnyertél, hogy a vámpírnak zöld a szeme :D
Olvasom is tovább.
Puszillak, Rami
tudom,h kicsit furi, de úy gondoltam,h elszakadok a twilight világától(twilight mániás vagyok)és összegyűrök magamnak egy saját vámpírt:)
Örülök,h azért a zöld szemmel megnyertelek:)
Jujj ez nagyon jó lettt!!!!:*
by Nessi
Megjegyzés küldése
RSS feed for comments on this post.