Latest Writings

4.Fejezet

Újabb titkok

Egész éjjel az ágyamban forgolódtam. Az álom valamikor három óra felé nyomott el.
Nem volt nyugodt éjszakám, pihenésemet újból és újból rémálmok zavarták meg. A legrosszabb az volt, amikor álmomban Marie-t láttam harcolni egy vámpír ellen. Nagynéném állt nyerésre, és egyik színes pengéjű kardját az arcnélküli vámpír szíve felé irányította, és akkor hirtelen én is az álomban termettem. Elkezdtem lépdelni a feléjük. A táj sötétségbe burkolódzott. Alig tudtam kivenni Marie alakját az ismerős erdő fái közül. Mikor már csak pár lépés választott el a harc helyszínétől hirtelen fényár öntött el mindent, és akkor megláttam ki az a vámpír, aki ellen Marie harcol, William volt az. A tőr alig centire volt a mellkasától. Fenn maradó pár lépést már rohanva tettem meg. Próbáltam kiabálni, de mintha Marie észre se vette volna, hogy ott vagyok, mikor odaértem próbáltam megfogni Marie kezét, de a kezem egyszerűen csak átsiklott az övén. Tehetetlenül néztem végig, ahogy Marie kivégzi William-et. Tőrét William szívébe döfte, aki ernyedten hullott a földre.

Szerencsére itt az álmomnak vége szakadt, és újból a puha ágyamban találtam magam. A pizsamámból szinte csavarni lehetett a verítéket.
 Az egész álom olyan realisztikus volt. Szinte éreztem az izmaim lüktetését, a szívém még mindig a torkomban dobogott. Máskor egy ilyen álom simán hidegen hagyott volna, de ebben volt valami különleges, ennyire valóságos álmom még sose volt.
- Talán ez lenne a jövő? – elmélkedtem. – Na jó, itt van az ideje annak, hogy leállítsam magamat én nem vagyok semmilyen szupererővel rendelkező lény, nincs értelme újabb elméleteket szőni, ez csak egy ÁLOM! – az utolsó szót már hangosan mondtam ki.
- Candra minden rendben van ott fenn? – kérdezte nagynénim.
- Igen minden rendben, csak… csak rosszat álmodtam. – válaszoltam a földszintre kiáltva. Gyorsan felkaptam egy ütött-kopott farmert és az első pólót amibe a kezembe akadt, és becsörtettem a fürdőszobába, ott egészen horrorisztikus látvány fogadott. A hajam az izzadtságtól arcomra tapadt, a szemem alatt olyan karikák voltak, amiket egy harmincas üzletasszony is megirigyelhetett volna. Egy szóval jellemezve: szörnyű.
Gyorsan kifésültem  és megmostam a hajamat. Úgy gondoltam most jött el annak az ideje, hogy bevessem a neszszerem alján lévő csodaszeremet: az alapozót. Próbáltam mindenhol egyenletesen szétoszlatni, de főleg a szemem környékére koncentráltam. Kisebb- nagyobb bénázásokkal, de végül sikerült eltüntetnem a nem kívánt karikákat. Elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy sikerült végre emberi külsőt felvennem és nem úgy nézek ki ment egy zombi, aki most szabadult az egyik alacsony költségvetésű filmből.

A konyhában kivételesen nem füstfelhő fogadott. A szépen megterített asztalon ínycsiklandozó péksütemények sorakoztak. A bőség zavarában azt sem tudtam melyikkel is kezdjem, végül egy croissant mellett döntöttem. Már javában faltam a reggelimet, amikor Marie is megjelent a konyhában.
- Jó reggelt álomszuszék, már azt hittem sose kelsz fel. – mondta mosolyogva nénikém. Ahogy ránéztem csak azt az önzetlen és nyíltszívű Marie-t láttam, nem a vérszomjas gyilkost. El se tudtam képzelni, hogy ,hogy lehet ennyire kedves ember valójában vámpírok és vérfarkasok lemészárolója.
Ettől a gondolatmenettől hirtelen borzongás futott végig a hátamon.
- Hahó Cannie, itt vagy? – kérdezte ijedten.
- Persze, csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. – válaszoltam.
- Cannie, azt hiszem meg kéne beszélnünk, az elmúlt napok eseményeit. Nagyok sok mindent tudtál meg egyszerre, olyanokat is, amit még a legmerészebb álmaidban sem történtek meg. Nem tudom mennyire sikerült mindezt feldolgoznod. – mondta aggodalmas tekintettel.
- Hidd, el Marie megvagyok. Nem omlottam össze idegileg és még csak rémálmaim sincsenek, meg vagyok. Mindig is másképp reagáltam, mint a nagy átlag. – mondtam egész nyugodt hangnemben, nem akartam megemlíteni neki a rémálmaimat, még a végén azt hinné, hogy egy rinyálós kiscsaj vagyok, aki minden hülye álma után a nénikéjéhez fut. Ezt mindenképp el akartam kerülni.
- Biztos, hogy minden rendben? Mintha tegnap óta olyan más lennél? – kérdezte ijedtségtől csillogó szemekkel.
- Rendben? Azok után, hogy egy kiderült, hogy egy gyilkos vagy? Vagy, hogy egy vámpírral töltöttem a délutánt?- elmélkedtem.
- Igen, nincs semmi bajom csak egy kicsit fáradt vagyok. - hazudtam.
- Ha nem bánod ma egy kicsit egyedül hagylak. Az őrzői kötelességek alól nem bújhatok ki. – mondta vidáman. Így már nyilvánvalóvá vált, hogy az őrzőség az életének egy olyan része, ami talán a legnagyobb örömet okozza neki.
- Persze semmi gond, el leszek egyedül is. – próbáltam olyan vidáman válaszolni, mint ő az imént tette.
- Hát akkor azt hiszem jobb lesz, ha indulok, nem várathatom meg a társaimat. Légy jó! – köszönt.
- Vigyázz magadra! – búcsúztam el én is.

Bármennyire is szerettem Marie-t, nehezemre esett elfogadni az életmódját. Már nem tudtam ugyanazt az ódaadó nagynénit látni benne, mint eddig. Éreztem, hogy nem mondta el a teljes igazságot.

Hirtelen furcsa zajokat hallottam az emeletről. Mintha valami puffant volna az emeletet borító hajópadlón. Elindultam, hogy felkutassam a zaj forrását. Benyitottam a szobámba.
Egy kisebb szívrohamom kerülgetett amikor William-mel találtam magam szemben.
- Szia! Nem akartalak zavarni csak a naplót hoztam vissza, de közben az íróasztalod teljes tartalma a padlón kötött ki. Néha igazán takaríthatnál. – mondta gúnyosan.
- Nagyon sajnálom, ha a szobám nem felel meg az elvárásaidnak. – vágtam vissza. A beszólásaitól mindig a legrosszabb jött elő belőlem, de valahogy sejtettem, hogy nem ez az igazi William. Ez csak egy álca, amivel az embereket akarja megfutamodásra bírni. De velem most mellé fogott. Addig nem nyugszom, ameddig meg nem ismerem a valódi énjét.
Hosszúra nyúló csend állt be. Valahogy kénytelen voltam megszakítani.
- Sikerült kibogarászni valamit a naplóból? – kérdeztem egy kis izgalommal a hangomban.
- Igen nagyon hasznos volt. A testvéreim és az én nevemben is szeretném megköszönni azt, amit értünk tettél. – mondta most már egy kicsit kedvesebben.
- Nagyon szívesen! – válaszoltam boldogan. Egy mosolyt kaptam válaszul, nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen gesztust. Mintha az igazi William nézne velem szembe ilyenkor és nem a kemény vámpír, aki mindenkinél mindent jobban tud.
- Lehetne egy kérdésem? – szegezte hozzám a kérdést. Meglepettségem miatt csak akkor jöttem rá, hogy válaszolnom kéne, amikor már fél perce csak álltunk egymással szemben.
- P- Persze. – nyögtem ki végül. Ismét kaptam egy mosolyt. A szívem hirtelen hevesebb ütemre váltott. Majd végre megszólalt:
- Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem, hogy mit keresel itt?
- Fura kérdés, de hiszem, hogy tolakodó lenne. Azért vagyok itt, mert anyám a nyárra Ausztráliába ment, hogy ott intézze a cég ügyeit, engem nem tudott magával rángatni, azért leadott nyári őrizetre ide a senki háta mögé. – válaszoltam.
- Úgy látszik, hogy még sok mindent nem mondtak el neked.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne, hogy beavassalak ebbe, de előbb-útóbb úgyis megtudtad volna.
- A lényeget kérlek! – néztem rá kérlelően. Egy újabb mosoly.
- A nagynénéd köztiszteletben álló őrző. Az ő feladata az őrzők új generációjának begyűjtése. - mondta érzelemmentes hangon.
- És mit köze ennek hozzám? – értetlenkedtem.
- Ugyan Candra, – először ejtette ki a nevem. - használd már egy kicsit az agyad! Szerinted miért vagy most itt? – mondta idegesen. 

Posted on 2010. március 1., hétfő by Candra

3 megjegyzés:

szia...ujra itt vagyok es olvasok....nagyon jo kis feji,bar lehetne egy kicsit hosszabb is ...
latom,hogy eddig csak 3 rendszeres olvasod van,ezert szeretnem megjegyezni,hogy nem kell bankodnok sennki nem kezdte ugy el,hogy rengeteg rendszeres olvasoja lenne....idovel majd tobben is beneznek...
....varom a kovetkezo fejezetet is turelmesen:)...

köszi a bíztatást:)
egy kicsit tényleg lehetne hosszabb a fejezet,de a tanáraim gondoskodnak róla, hogy ne legyen időm írni:S
a következő lehet hogy később fog jönni,de az már hosszabb lesz remélhetőleg.

köszi a bíztatást:)
a fejezet tényleg lehetne hosszabb, de a tanáraim gondoskodnak róla, hogy ne legyen időm írni:S
a következő fejezet lehet, hogy később fog jönni,de hosszabb lesz.

Megjegyzés küldése