Poison In My Blood

2. Fejezet

Amikor minden kiderül

Egész éjjel a titokzatos irományt bújtam, minden egyes ábrát tanulmányoztam, de ezekkel nem sokra mentem. Úgy döntöttem visszalapozok a névsorhoz, hátha valami elkerülte a figyelmemet zavarodottságom közepette. Újból átfutottam a névsort ismerős nevek után kutatva. Nem jutottam vele semmire. Végső elkeseredésemben az internethez fordultam, előtúrtam a mobilom az egyik utazótáskámból. Bepötyögtem minden lehetséges szót, ami csak eszembe jutott a könyvvel kapcsolatban, de még mindig nem találtam semmit.
Úgy döntöttem hanyagolom ezt a témát. - Biztos csak valami mesekönyv. Ha megtudja Marie, hogy miket feltételeztem róla és anyáról biztos őrűltnek hinne. - gondoltam
Mire eljutottam erre az elhatározásra már hajnali öt óra volt. Úgy gondoltam, hogy nincs értelme lefeküdni, ezért leballagtam a konyhába reggelit készíteni. Gyorsan bedobtam egy szelet kenyeret a pirítóba és narancslevet öntöttem az egyik Michael Jackson-os bögrébe.
- Nála nagyobb Jackson rajongó még nem élt Földön az biztos! - jegyeztem meg nevetve.
Leültem a tölgyfa étkezőasztalhoz és nekiláttam elfogyasztani a reggelimet. Gondolataim újra és újra a könyv körül forogtak, hogy eltereljem a figyelmemet beosontam a fürdőszobába egy kicsit „szépítkezni”. Beálltam a zuhany alá és csak folyattam magamra a forró vizet. Gyorsan megmostam hosszú hajamat és kikászálódtam a zuhanykabinból. Megmostam a fogamat és a gardróbom felé vettem az irányt. – Közelít a „most mit vegyek fel” dillemám – gondoltam. Mióta csak az eszemet tudom gondjaim voltak az öltözködéssel, hiába sorakoztak a ruhák a szekrényemben, ritka volt az olyan alkalom, amikor elégedetten álltam a tükör előtt. De a mai nap más volt. Kiválasztottam egy fekete cicanadrágot és hozzá egy lila tunikát.
- Ennek anya biztos örülne, egészen úgy nézek ki, mint ahogy egy 17 éves lánynak kell. – gondoltam és közben vigyorogtam a tükörképemre.
Valami motoszkálást hallottam a fölszinten, azt hittem Marie az, ezért lecsörtettem a lépcsőn.
Lent nem az a személyt láttam, meg akire számítottam. Egy fiú volt, talán néhány évvel idősebb nálam. Hosszú világosbarna haja volt és feltűnően fehér bőre. Marie könyvespolcán kutatott valami után. Amikor rám pillantott hirtelen ledermedt.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem szinte cincogó hangon.
A fiú nem válaszolt, szinte egy tized másodperc alatt megpördült és villámgyorsan az ajtó felé vette az irányt. Utána futottam, de már nyoma se volt. Értetlenül álltam az eset előtt.
-Ez a hely egyre furább lesz, muszáj lesz beszélnem Marie-val – gondoltam.

Alig bírtam kivárni, hogy végre nagynéném felébredjen, fel-alá járkáltam a házban, már azt hittem berontok a szobájába és kirángatom az ágyból, de ezt az ötletet inkább elvetettem. Így nekiálltam átnézni a könyvespolcot. Semmi se hiányzott róla.
- Talán nem találta meg amit keresett és később visszajön – elmélkedtem. –Mi van, ha azt a fura könyvet keresi ami nálam? Akkor ez mégse egy jelentéktelen mesekönyv. – gondoltam.
Felfutottam a szobámba a könyvért, hogy azzal várjam nénikémet a nappali kanapéján. Nem is kellett sokat ücsörögnöm, körülbelül tíz perc után ismerős dudorászást hallottam az emeletből.
- Egy újabb MJ dal – mondtam kacagva.
- Ebbe beletrafáltál – mondta Marie – De mi ez a korai kelés? Talán nem tudtál aludni? – kérdezte aggodalmasan.
- Hát mondhatjuk ezt is. – mondtam fanyarul
- Ez meg mit akar jelenteni Cannie, és milyen könyv van a kezedben? – kérdezte kíváncsian.
- Azt hiszem lesz mit megbeszélnünk… – mondtam tárgyilagosan, és elkezdtem mesélni, mindent elmondtam az elejétől a végéig -… és akkor a srác csak úgy elfutott. – értem a mondandóm végére. Marie mindvégig mereven ült, szemét le se vette a bőrkötéses könyvről. Nem szólt egy szót se, csak ült.
- Marie, azt hiszem ezek után nem nagy kérés az, hogy elmondd mi is folyik itt?
- Igazad van, ideje téged is beavatni – mondta végül. – A könyv, amit találtál nem más, mint egy napló, a családunknak óriási megtiszteltetés, hogy most mi őrizzük. Őrzők generációi írták bele tapasztalataikat és különleges módszereiket. – magyarázta nagynénim.
- Mik azok az őrzők, valamit védelmeznek? Vagy mi? – vágtam bele Marie mondandójába.
- Engedd befejeznem és akkor mindent megértesz Candra! – mondta higgadtan. – Tehát folytatatom. – fintorodott el – Az őrzők szervezete már az 1600-as évektől működik. A tagok mind előkelő családokból származnak. Megalapítója Eleanor Williams volt. Mind arra esküdtünk fel, hogy megvédjük az embereket a rájuk leselkedő gonosztól és megtisztítjuk a világot tőlük.
- Ez azt akarja jelenteni, hogy ti öltök is? – kérdeztem értetlenül.
- Igen, előfordul az is. – magyarázta. – Azt nem szeretnéd tudni mi az a gonosz ami ellen harcolunk? – mondta fürkésző tekintettel.
- Mi ellen harcoltok? – ismételtem meg Marie mondatát.
- Tudod Cannie a világ tele van olyan teremtményekkel, amikről az átlagembereknek még csak fogalmuk sincs. Lehet azt is mondani, hogy szinte vakon élnek. Hisz ezek a teremtmények van, amikor köztük élnek, lehet, hogy épp a szomszédjuk, vagy a barátjuk. – magyarázta.
- Milyen teremtmények? – a hangomon már érzékelhetővé vált az idegesség.
- A vérfarkasok, és a legfőbb ellenségünk a vámpírok.
- Na, ne! Ez már sok! Még hogy vámpírok és vérfarkasok? Ilyenek csak a béna horrorfilmekben vannak. – ordibáltam.
- Nem kicsim, ezek egytől egyig léteznek, és ezért vagyunk mi. Megtisztítjuk tőlük a Földet. – mondta fennhangon.
- De miért kell őket megölni? Lehet, hogy nem mindegyik gonosz? –kérdeztem és közben észre se vettem, de egy zsebkendőt, ami a kezemben volt már ronggyá gyűrtem.
- Ne légy naiv Cannie! Mióta az eszemet tudom, ezzel foglalkozom, és hidd el pályám alatt egyetlen tisztaszívű szörnnyel sem találkoztam – mondta kissé emelkedett hangnemben.
- Rendben hiszek neked. – adtam be végül a derekam.
- Anya is a szövetség tagja? – halálra váltan vártam a választ, nem tudtam volna elképzelni anyáról azt, hogy vérfarkasokkal és vámpírokkal harcol.
- Igen az volt, ameddig meg nem születtél, akkor úgy döntött felhagy ezzel az élettel és a normális életet választotta, messze ezektől a háborúktól.
Szinte sokkolt amit mondott,anyu aki még egy legyet se bántott, különféle teremtményekkel harcol és gyilkol le.
- Ez nekem már sok! – jelentettem ki.
- Ha gondolod, folytathatjuk máskor is ezt a beszélgetést? – mondta és közben aggódó pillantást vetett rám.
- Nem, inkább essünk túl rajta most!
- Rendben! Mit akarsz még tudni?
- Még két kérdésem lenne. Anya nekem miért nem beszélt erről, és a második ki volt az a srác aki betört hozzád?
- Annette azért nem mondta el neked, mert meg akart óvni téged ettől ez egész hajcihőtől, nem szerette volna, ha belekeveredsz, és esetleg bajod esik. A második kérdésedre válaszolva: Fogalmam sincs. Azt hiszem adott egy kis munkát nekem ezzel a kis akciójával. – mondta ingerülten.
- Lehet, hogy egy vámpír volt? – kérdeztem kíváncsian.
- Elég nagy rá az esély az elmondásod alapján. – mondta.
- És most mit fogsz csinálni?
- Azt hiszem ideje őrjáratra mennem és átvizsgálni a környéket. Addig ki se teheted a lábad a házból ameddig nem lesz tiszta a környék. –mondta ellent nem mondást tűrő hangon.
- Rendben! - egyeztem bele.


Marie pár óra múlva elkezdett készülődni. A szobájából pakolászás hangját hallottam. Bekopogtattam.
- Marie, bejöhetek? – kérdeztem.
- Persze, gyere csak! – mondta és már ki is tárta szobája ajtaját.
Amit bent láttam ledöbbentett. A gardrób hátsó részében egy második gardrób nyílt. Bekukkantottam. Az egész tele volt fegyverekkel, de nem olyan modernekkel, mint például egy géppisztoly, amire számítottam, hanem különleges kardokkal mindenféle színben és íjjakkal.
- Hát ez nem semmi! – jelentettem ki úgy, mintha értenék a fegyverekhez. Marie kuncogott, gondoltam ő is a fegyverszakértelmemre gondolt.
- Mióta értesz te a fegyverekhez? – kérdezte mosolyogva. Nem válaszoltam. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. - Mint akik nem normális – gondoltam – ebben senki más nem találna semmit vicces, de mi még ezen is képesek vagyunk röhögni. Két féleszű! – jelentettem ki.
- Most már jobb lesz ha indulok! – szólalt meg végül kedvenc és egyben az egyetlen nagynénim.
- Rendben,de vigyázz magadra! – mondtam és megöleltem.
- Te pedig az orrodat se dúgd ki a házból. Megértetted?
- Persze, becsszó! – vágtam rá.

Pár perccel később már az ablakból integettem nénikémnek. Tévé és mindenféle elektromos berendezés híján olvasgatni kezdtem. Megtaláltam Shakespeare Rómeó és Júliáját. Mikor Rómeó épp Júlia szépségét ecsetelte, valami furcsa érzésre lettem figyelmes, mintha valamilyen titokzatos erő az udvar felé vonzana. Mit sem törődve Marie figyelmeztetésével az udvarra rohantam.
Sűrű erdő fái közül egy ismeretlen alak kezdett kirajzolódni. Megrémültem.
- Hogy lehettem akkora hülye, hogy kimerészkedtem ide!– ordibáltam magamban. – Ezt biztos nem úszom meg épp bőrrel!

| 3 megjegyzés